lázár jános

Lázár: nem létezhet, hogy itt mindenki adócsaló

Alapvető vezérelvnek kell lennie az állami bürokrácia csökkentése keretében, hogy a polgár a megrendelő, az állam pedig a szolgáltató; az a mentalitás pedig tarthatatlan, hogy a hatóság abból indul ki, itt mindenki adócsaló - többek között ezeket hangsúlyozta abban a terjedelmes interjúban Lázár János, ami a mai Magyar Hírlapban jelent meg. A Miniszterelnökséget vezető miniszter interjújának időzítése a mai zárt ajtók mögötti kormányzati értékelő konferenciához igazodik és többek között azt hangsúlyozta: négy főbb területen kell változtatni az állami bürokrácia hathatós leépítése érdekében. Jelzése szerint a közigazgatás terén több száz törvény megváltoztatására készülnek, a mutyizás visszaszorítása pedig szerinte majd pozitív választói vélekedésben is lecsapódik.

Lázár János üzent Simicskának

Lázár János a Vásárhely24 nevű portálnak adott interjút, amiben beszélt a menekültkérdésről, belpolitikáról, a paksi projektről, az ügynökkérdésről és üzent név szerint Simicska Lajosnak, illetve minden magyar nagyvállalkozóknak, oligarchának, nagybirtokosoknak és uzsorásnak.

Itt a reakció Lázár példátlan bejelentésére

A gazdaságnak és a forrásra váró vállalkozásoknak a következő években bizonyára kedvező lehet, ha a kormány a friss és az EU-ban bevallottan példátlan terv szerint 2017 nyaráig kiírja az összes új EU-pályázatot - vélekednek a Portfolio által készített szakértői körkép résztvevői. Ez persze nem jelenti automatikusan a források gyorsított itthoni kifizetését is, de ha mégis ez történne, akkor ennek mértékét korlátozhatja az, hogy Brüsszel nem térhet el felfelé egy általa már elfogadott pénzügyi kifizetési menetrendtől. A körkép résztvevői közül többen kételkedésüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy az intézményrendszer valóban bírja-e majd a felfokozott tempót, és a pályázati dömpingnek több kellemetlen "mellékhatására" is felhívták a figyelmet. Így például arra, hogy a felpörgetés kapacitáshiányokat okozhat a tanácsadói, engedélyeztetési és kivitelezői piacokon, ami többek között árfelhajtó tényező is lehet; eközben pedig a friss közbeszerzési szabályok akár akadályt is jelenthetnek a források gyors lehívásában. A szakértők szerint a pályázati rendszer csúcsait érdemes lenne elkerülni, a rendszer sok szereplőjének inkább az egyenletesség, illetve a folyamatos kiszámíthatóság lenne a hasznosabb és ez vezetne a szabályos és ésszerű projektek tömegéhez. A szakértői kommentárokat abc-sorrendben mutatjuk be. A vezető brüsszeli EU-forrást az elején szerepeltetjük, a végén pedig egy névtelenséget kérő szakértő meglátásait mutatjuk be.

Képes-e két év alatt kiírni az összes EU-pályázatot a kormány?

A 2014-re átalakított fejlesztéspolitikai intézményrendszer tavaly rekordösszegű pályázati pénzt fizetett ki, tehát elsőre jól vizsgázott, "a második ellenőrzési pont pedig az lesz, hogy valóban képesek leszünk-e kiírni 2017 júniusáig az összes pályázatot" - érzékeltette a minap bejelentett terv tétjét az MR-1 Kossuth Rádió ma déli Ütköző című műsorában Csepreghy Nándor. Sem a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációs helyettes államtitkára, sem Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója nem aggódik amiatt, hogy lesz-e elegendő életképes üzleti projekt, ami ezt a pályázati dömpinget fel tudja szívni. Ennek alátámasztására Krisán elárulta azt is, hogy igen nagy, összesen már 325 milliárd forintnyi fejlesztési igény mutatkozott a júliusban megnyitott két új gazdaságfejlesztési pályázaton.

Így nézett ki a magyar terv Lázár példátlan bejelentéséig

Szépen egyenletesen, a jövő évi 1102 milliárdról 2020-ig 1210 milliárd forintra kúszott volna fel az EU-támogatások éves kifizetési üteme azon magyar kormányzati tervek szerint, amelyeket már elfogadott az Európai Bizottság. Most ezt "bolygathatja fel" jelentősen Lázár János tegnapi bejelentése, miszerint az összes fejlesztési pályázatot meg akarja hirdetni a kormány 2017. június végéig, igaz azt nem tudjuk, hogy ezzel párhuzamosan az EU-támogatások itthoni kifizetése is valóban fel fog-e pörögni. Ezt egyébként a közös uniós kassza állapota jelentősen korlátozhatja.

Jövőre lesz a nagy helikopter-beszerzés Magyarországon

A mentőhelikopterek mellett a rendészeti, valamint a rendőrségi-katonai járműállomány is megújításra szorul - nyilatkozott a Magyar Nemzet pénteki számában Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Rendkívüli horderejű bejelentést tett Lázár!

A jövő keddi kormányülésen azt fogom javasolni, hogy a korábbi gyakorlattal szemben a 2014-2020-as uniós támogatási keret összes, azaz mintegy 12000 milliárd forintnyi forrását 2017. június 30-ig megpályáztassuk, azaz kiírjuk az összes ehhez kapcsolódó pályázatot - jelentette be a mai Kormányinfó nevű sajtótájékoztatón Lázár János.

Tényleg megépülhet Lázár János álomvillamosa

A villamos és a nagyvasúti pályát is használó tram-train kiépítésével húsz percre rövidülhet a menetidő Hódmezővásárhely és Szeged belvárosa között - közölte Almási István hódmezővásárhelyi polgármester az alföldi városban.

Tényleg kiosztja az összes uniós pénzt a kormány, csak máshogy

Hónapok óta számos cikkben felhívtuk már arra a figyelmet, hogy több Operatív Programban még viszonylag gyengén áll az EU-források kifizetése, így fennmaradt a forrásvesztés kockázata, ezt azonban most a jelek szerint mindenképpen kiiktatná a kormány. A legfrissebb Magyar Közlönyben ugyanis megjelent egy olyan kormányhatározat, amely a leginkább problémásnak vélt Operatív Programokban a Magyarországnak járó vissza nem térítendő forrásokat pénzügyi eszközzé, azaz visszatérítendő forrásokká alakítaná át és így osztaná ki. Mindennek előfeltétele persze az, hogy ezt megtárgyaljuk az Európai Bizottsággal. A kormányzati törekvés teljesen érthető, hiszen a pénzügyi eszközök nem idén, hanem jövő év végéig használhatók fel.

Százmilliárdokba fáj nekünk, hogy akadoznak a brüsszeli pénzek

A nemzetgazdasági tárca keddi jelzése szerint az, hogy idén az első félévben 156 milliárd forinttal kevesebb EU-támogatás érkezett Brüsszelből, mint egy éve, de közben pörgött a magyar költségvetés felől a pályázók felé a kifizetés, összesen mintegy 300 milliárd forinttal növelte az idei első félévi államháztartási hiányt. A jelek szerint tehát komoly következményekkel, jókora finanszírozási erőfeszítéssel jár a magyar büdzsének az, hogy bizonyos Operatív Programokban felfüggesztette, illetve megszakította a támogatások kifizetését Brüsszel. Ez önmagában a Gazdaságfejlesztési Operatív Programnál saját összesítésünk szerint mintegy 40 milliárdos előfinanszírozást tett szükségessé. Tudomásunk szerint azonban ebben az ügyben rövidesen megszülethet az alku a kormány és Brüsszel között, így újra jöhet a pénz, ráadásul egészen kis büntetéssel megúszhatjuk a dolgot.

Az NGM cáfolja Lázár és a Fidesz szavait

A kormány és a Fidesz már el is költötte a dohányipari különadóból származó tízmilliárd forintos bevételt, egy papíron még nem létező projektre. Kérdésünkre azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium elismerte: nem lehet összekapcsolni konkrét bevételeket konkrét kiadásokkal.

Lázár: több államtitkárt is lecserélhetünk

Több államtitkárt is lecserélhetnek az ősszel egy augusztusi kormánykonferencia és teljesítményértékelés után - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár megnevezte Magyarország két konkrét ellenségét

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos csütörtöki tájékoztatóján bejelentette, hogy a családok otthonteremtési kedvezményének költségvetési kerete felülről nyitott előirányzat, vagyis addig növelik, amíg igény van rá. Egyúttal kemény szavakkal reagált az Európai Bizottság szerdai bejelentésére, miszerint felfüggeszti két különadó alkalmazását. Szerinte a Spar és a Philip Morris támadja Magyarországot Brüsszelben és a Bizottság a multik érdekeit képviseli, de a kormány megvédi az igazát. A költségvetést a két különadó kiesése miatt 34 milliárd forintos lyuk fenyegeti.

Lázár: Eszünk ágában sincs fizetni a görögök miatt

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 16. Kormányinfón elmondta, hogy Orbán Viktor ott lesz a vasárnapi rendkívüli uniós csúcstalálkozón. A magyar kormány komolynak értékeli a görög helyzetet. Egy kérdésre válaszolva határozottan kijelentette: Magyarország elvégezte a házi feladatát, a görögök nem, a magyar kormány nem fizetne be közös alapba a görögök miatt.

Lázár: megfenyegették Magyarországot

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András már a 15. Kormányinfót tartotta csütörtök délután. Itt kiderült: Orbán Viktor utasítást adott arra, hogy mielőbb legyen kész a határzár. A tárcavezető azt is elárulta, hogy a kormány megdöbbent az EU belső piaci biztosának nyilatkozatán, a kormány ezt fenyegetésként értelmezi. Lázár János szerint a biztos asszony a külföldi cégek érdekeit képviseli. A következő fél év nagy feladatának nevezte a tárcavezető az adóeljárás gyökeres átalakítását, akár személyi változások is lehetnek. A kormány a Liget-projekt első szakaszáról is döntött.

Lázár János korán lőtte le a poént

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy jelentette be a 2016-os minimálbér-emelés mértékét, hogy arról még nem is születhetett döntés. Arról ugyanis a munkáltatók és munkavállalók érdekegyeztető fóruma dönt egy hosszabb alkufolyamat után.

150 millióból létrejön az Államreform Központ

A legfrissebb Magyar Közlöny 1422/2015. (VI. 25.) Korm. határozata szerint két fontos feladatot is kapott a kormánytól Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, illetve Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, amelyek a költségvetési források célfeladatokra való allokálásáról szólnak.

Lázár: Csórók vagyunk

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 14. alkalommal tartott Kormányinfo tájékoztatót. Szó volt a menekültügyi helyzetről, a jövő évi költségvetésről és a dohányboltellátó koncesszióról. Elárulta: 5,5%-kal nő jövőre a minimálbér és a középtávú költségvetési kitekintővel ellentétben mégis kőbe van vésve az egyszámjegyű szja a ciklus végéig.

Fontosabb részletek

  • Épülni fog a fizikai határzár a magyar-szerb határra, 10 méter mélysége lesz a magyar oldal irányába. A kisajátításért az államnak fizetnie kell.
  • Magyarország segítséget kér Európától a menekültügyben, mert egyes becslések szerint 200 ezer menekült jöhet idén Magyarországra.
  • A nyugati gazdagabb uniós országok ledobják magukról a menekültügyi problémát, ezt Lázár szavai szerint csóró Magyarország nem tudja támogatni.
  • A dohánybolt-ellátóban nincs költségvetési pénz, annyi történik, hogy a nemzetközi cégektől vesz el pénzt a kormány és adja a trafikoknak.
  • Blöffnek nevezte az új ajánlatot a dohányellátó koncessziójára.
  • Egységes dohánytermék-csomagolást szeretne bevezetni a kormány.
  • Tarlós Istvánnak nem kell félnie, nem vesznek el utólag uniós támogatást a fővárostól.

Lázár: tényleg sokkal több EU-támogatást költhetünk el

Idén még közel 1000 milliárd forintnyi uniós támogatást kell kifizetni és ha ez sikerül, akkor valóban egyetlen centnyi EU-forrást sem veszítünk el a 2007-2013-as időszakra rendelkezésre álló keretből - mondta el a mai Kormányinfo nevű sajtótájékoztató keretében Lázár János. A Miniszterelnökség vezetőjének szavai megerősítik azt a márciusi elemzésünket, miszerint már régóta nem 8200 milliárdos, hanem legalább 3-400 milliárddal több uniós keretösszegről beszélhetünk a menetközben bekövetkezett forintgyengülés miatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.